Van értelme csinálni…
……nem szeretnék tovább szégyenkezni amiatt, hogy diplomás nő létemre most takarításból élek/élünk. Nem szeretném többet cikinek érezni. Mert van ám, hogy olyan nagyon hatalmába kerít ez az érzés, hogy folyton birkóznom kell vele, hogy ne maradjak alul. Leginkább akkor szoktam cikinek érezni, mikor beszélni kell róla, egyébként tök jól elvagyok magammal. A héten a nagyobbik Lányommal, mikor fogszabályzáson voltunk, a rendelőben épp elsétált előttünk a takarító néni. Olyan igazi, öregecske féle és Petra odamondta nekem, hogy “fúúúj, anya milyen ciki lehet már takarító nőnek lenni”. Egy szempillantás alatt átfutott rajtam, hogy most aztán nem hagyhatom, hogy megsértődjek és magamra vegyem. Csak egy kicsit volt kellemetlen hallanom ezt Tőle. Kapásból vissza is kérdeztem…”miért Kislányom a Te anyukád most miből él?” . “Na jó anya, az más amit te csinálsz, mert te családokhoz jársz, nem ilyen épületben vagy.” Igazán megnyugtató volt ezt hallanom, hogy amit én csinálok, azt nem tartja cikinek.
Nagyon sokat köszönhetek én ennek a melónak. 2012 és 2013 között nem volt pénzem. Zárolt bankszámlák mellett éltem, teljes kiszolgáltatottságban egy gyönyörű házban 3 gyerekkel. Bendi 2, Panni 7 és Petra 9 évesek voltak. Több, mint 1 évig nem voltam sehol bevásárolni. Mindezt úgy, hogy előtte 10 éven keresztül szinte minden bevásárlást én intéztem. Aztán mikor elváltam, sorra jöttek a munkák és életemben először éreztem, hogy miért dolgozom, hogy van értelme csinálnom, és hogy bakker ÉN csinálom. És, hogy nem is igaz, hogy ingyenélő lennék, meg eltartott, meg…..Ilyen és ehhez hasonló sebekkel jöttem el a otthonunkból. És azért se szeretném szégyellni a munkámat, mert ez volt az első dolog, ami önbecsülést adott nekem, ami függetlenné tett, vagy legalábbis életemben először megtapasztalhattam, hogy én is képes vagyok magamat eltartani.
Van egy ház, ahova járok, amit azért szeretek nagyon, mert az egykori saját otthonunkra emlékeztet. Két kocsi beállásos garázs, dupla csap a fürdőszobában, hatalmas terek, igényes belső kialakítás, udvar, stb…..gyönyörű otthon. Még a mai napig is van, hogy önkéntelenül elsírom magam ebben a házban. Újból és újból arra emlékeztet, hogy régen mennyire nem tudtam értékelni dolgokat, mennyire nem ismertem dolgok értékét, mennyire nem voltam alázatos és mennyire nem tudtam megbecsülni mindazt a jót, ami körbevett. Mikor sírok, mindig megkönnyebbülök és utána újból erősnek és magabiztosnak érzem magam.
Bendegúz születése után nekem is lett egy rövid időre háztartási segítségem. Még a volt férjem javasolta, hogy kerítsek valakit, aki besegít, hogy én nyugodtabb legyek. Fogalmam se volt róla akkor, hogy miről beszél. Kerítettem segítséget, első körben vasaláshoz. Aztán bébisziterré is változott a segítségünk. Még emlékszem az érzésre, milyen jó volt fellélegezni egy kicsit. Aztán a kártyavár ebben a számomra idillnek hitt akármicsodában omlott össze…..
Ma már tudom, hogy nem csak én vagyok hálás, hanem a családok is, akikhez járok, mert tudom, hogy segítség vagyok az életükben és ők is nagyon-nagy segítségek most az én életemben. Ezzel a tudattal felkelni minden reggel és megtenni a dolgomat és látnom azt, hogy kikért és miért teszem, tényleg nagyban megkönnyíti a helyzetem elfogadását…….És nem mellesleg takarítás közben szoktak olyan felismerések megérkezni hozzám, amikre csak annyit tudok mondani, hogy tyűűűűű, de jó is nekem……..
